Véget ért a lengyelországi szörf utánpótlás Európa-bajnokság, ahol a magyar versenyzők kiemelkedő teljesítménnyel képviselték hazánkat. A T293 és T293 Plus kategóriákban induló magyar csapat több dobogós és értékes helyezést is szerzett az embert próbáló, változékony időjárási körülmények között.

A kontinensviadal legnagyobb magyar sikerét Körtvélyesi Antal érte el, aki az U13-as korosztályban megvédte Európa-bajnoki címét. A fiatal versenyző lenyűgöző fölénnyel diadalmaskodott: a 14 futamból 11-et megnyert, így ismét felcsendülhetett tiszteletére a magyar himnusz. Teljesítményét még az sem tudta jelentősen befolyásolni, hogy a verseny során a parton szerzett talpsérüléssel is meg kellett küzdenie.

Szintén remek eredményt ért el Roman Jessica, aki az U15-ös lányok mezőnyében ezüstérmet szerzett.

Kevéssel maradt le a dobogóról Gádorfalvi Dalma, aki az U17-es kategóriában a negyedik helyen végzett. Ugyancsak negyedik lett Schay Benedek az U13-as korosztályban, azonban az 5.0-ás – nem hivatalos Európa-bajnoki – kategóriában ezüstéremmel zárta a versenyt.

U13 fiúk

  • Körtvélyesi Antal – 1. helyezett (58 induló)
  • Schay Benedek - 2. helyezett (5.0-ás kategória)

U13 lányok

  • Polacskó-Szénási Kora - 12. helyezett (58 induló)
  • Roman Vanessa – 22. helyezett (58 induló)
  • Pusztai Blanka – 24. helyezett (58 induló)
  • Utassy Bora Lujza - 27. helyezett (58 induló)
  • Körtevélyesi Ilona - 28. helyzett (58 induló)
  • Polacskó-Szénái Koron - 34. helyezett (58 induló)
  • Hollós Dalma - 35. helyezett (58 induló)
  • Körtevélyesi Bálint - 42. helyezett (58 induló)

U15 fiúk

  • Szakács Huba – 22. helyezett (42 induló)
  • Danziger Samuel – 26. helyezett (42 induló)
  • Sármay Zsigmond - 34. helyezett (42 induló)
  • Máté Dániel - 36. helyezett (42 induló)

U15 lányok

  • Roman Jessica – 2. helyezett (34 induló)
  • Álló Blanka - 10. helyezett (34 induló)
  • Bartek Lara Blanka - 29. helyezett (34 induló)
  • Jantner Viktória - 30. helyezett (34 induló)

U17 fiúk

  • Kátai Flórián – 15. helyezett (56 induló)
  • Kossa Sándor – 28. helyezett (56 induló)
  • Benkő Barna – 41. helyezett (56 induló)
  • Bató Ádám – 47. helyezett (56 induló)

U17 lányok

  • Gádorfalvi Dalma - 4. helyezett (43 induló)
  • Evans Indigo - 12. helyezett (43 induló)
  • Körtevélyesi Leila - 13. helyezett (43 induló)
  • Gereben Panna - 20. helyezett (43 induló)
  • Álló Júlia - 29. helyezett (43 induló)
  • Maros Lujza - 32. helyezett (43 induló)
  • Fegyver Laura - 33. helyezett (43 induló)

T293+ fiú

  • Ruszty András - 17. helyezett (25 induló)
  • Máté Csaba - 21. helyezett (25 induló)

T293+ lány

  • Sári Viktória - 9. helyezett (14 induló)
  • Bakonyi-Tóth Rozi - 13. helyezett (14 induló)

Gratulálunk minden résztvevőnek és sok sikert kívánunk a további versenyekhez!

Részletes eredmények: https://new.myliveregatta.com/result-files/184/raw-upload/TechnoEuros2026.htm#