Július 11–12. között rendezték meg a WSC Kupát, a Magyar Szörf Bajnokság 3. fordulóját, amely ezúttal komoly kihívások elé állította a versenyzőket és a rendezői csapatot is.

A hétvégi előrejelzések nem sok biztatóval kecsegtettek, azonban vasárnapra kedvezőbb szélviszonyokat jósoltak. A szombati versenynapon végül teljes szélcsend fogadta a mezőnyt, így nem sikerült futamot rendezni. A helyzetet tovább nehezítette a rendkívül alacsony vízállás: a vízszint mintegy 10 centiméterre csökkent, ezért a versenyzőknek körülbelül 350 métert kellett gyalogolniuk a rajtterület eléréséhez.

Vasárnap reggel a rendezőség bizakodva várta a folytatást, ezért a mezőny már 9 órakor vízre szállt. A szél azonban csak kétórás halasztást követően érkezett meg megfelelő erősségben, így végül megkezdődhettek a futamok.

A körülmények egész nap rendkívül változékonyak voltak: a szél iránya 30–90 fok között forgott, erőssége pedig 5 és 25 csomó között ingadozott. A kihívások ellenére sikerült lebonyolítani három Raceboard-, Techno-, Windsurfer-, felnőtt foil-, két U17-es foil futamot, valamint egy U19-es foil futamot is. A mezőnyben olyan versenyző is rajthoz állt, aki nemrég tért haza az iQFOiL Youth & Junior Világbajnokságról.

A vasárnapi nap igazi erőpróba volt minden résztvevő számára: a versenyzők és a rendezői csapat nagy része reggel 9 órától egészen 16:30-ig a vízen dolgozott, hogy a lehető legtöbb futamot sikerüljön megrendezni.

A nehézségek ellenére a versenyzők kitartása és a szervezők munkája meghozta az eredményét, így végül sikeresen zárult a Magyar Szörf Bajnokság harmadik fordulója.

Az eredmények ide kattintva érhetők el.

Gratulálunk minden versenyzőnek!