
Fontos pontok szerepeltek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) tartott rendkívüli közgyűlés napirendjén, június 11-én, csütörtökön. A korábbi alelnök, György László lemondása után új alelnököt választott a szövetség, és két új elnökségi tagot is. A kétórás ülésen arról is döntöttek a kiemelkedően nagy számú egybegyűltek (29 szavazat volt jelen!), hogy a szövetség székhelye, köszönhető az új elnök, Mezei Dániel közbenjárásának, szeptembertől a TF-re költözik.
Elsőként, ezúton is szeretnénk megköszönni György László munkáját, aki az elmúlt években rengetegt tett a windsurf sportág fejlődéséért! A tagok ebben a megállapításban mind egyetértettek, ahogy abban is, hogy az elnökség létszámát hét fősre bővítsék a korábbi hat helyett.
Megjegyzendő: A magyar sport központjába, a TF-re költözés a sportág fejlődését, hazai elismerését jelentősen segíti. Éppen ezért ellenszavazat nélkül ment át a székhelymódosítás is.
A folytatásban a személyi kérdések kerültek terítékre. Szoros szavazás után végül Körtvélyesi Miklós, az egyik legelismertebb hazai szakember lett a szövetség alelnöke.
Mellette Gádorfalvi Áron és Dr. Lukovits Péter pályázott még. A győztes 15 szavazattal nyert.
Az elnökségi tagságra Gádorfalvi Áron, Dr. Lukovits Péter, Nagy Attila és Zsilák Kinga kandidált.
Közülük Gádorfalvi Áron, Magyarország legeredményesebb szörföse és Zsilák Kinga lett elnökségi tag (a szavazati arány 16, 15, 14, 13 volt).
Ezt követően közgyűlési határozat született egy szintén fontos, de nem személyi ügyben is. A közgyűlés 20 igen szavazattal – 9 ellenszavazattal tartózkodás nélkül – módosította az Alapszabály VII. B) 4. pontját az alábbiak szerint:
(a) „A Közgyűlésen csak olyan tag szavazhat, aki érvényes szövetségi tagsággal rendelkezik, tagdíja legkésőbb a Közgyűlést megelőző nap 24:00 óráig teljes mértékben rendezésre került, a Nemzeti Sportinformációs Rendszerbe történő regisztrációs követelményeket legkésőbb a Közgyűlést megelőző harmadik nap 24:00 óráig a Szövetség vonatkozásában is teljesítette, és amennyiben a tag meghatalmazottal képviselteti magát a Közgyűlésen, meg kell felelnie az előző pontban írt feltételeknek.”
Az újonnan megválasztott tagoknak jó munkát, a sportnak pedig sok sikert kívánunk a következő hónapokban, években!


