
Hírek & Aktualitások 2026. május 22.
A Magyar Szörf Szövetség közgyűlése Mezei Dániel kommunikációs szakembert, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kommunikációs és rendezvényszervezési igazgatóját választotta meg elnökének a szövetség múlt heti közgyűlése alkalmával. A TF-en 2017 óta dolgozó korábbi televíziós kommentátor megbízatása az olimpiai ciklus végéig szól.
„Megtisztelőnek éreztem, amikor a szövetség elnökségi tagjai – közülük többen a TF-en végeztek – megkerestek és megkérdezték, hogy elvállalnám-e a szörf sportág elnöki posztját. Olimpiai sportágról van szó, amelynek egyáltalán nem mellékesen a vitorlázókkal közösen remek képzése zajlik itt az egyetemen. Mivel többeket oktathattam is, ismerek jòpàr szereplőt a sportágból. A megkeresésre azért is mondtam szívesen igent, mert az elmúlt években több remek, nagytudású sportszakemberrel dolgozhattam itt a TF-en, próbáltam is ellesni tőlük ezt-azt. Most kiderül, mennyire sikerült.”
Mezei Dániel hozzátette, örült, amikor a közgyűlés támogatásáról biztosította, mert úgy látja, sok ponton tud segíteni a sportágnak.
„Szeretném, ha 2028-ban Los Angelesben újra lenne magyar résztvevő a nyári játékokon, mert előtte hosszú éveken keresztül mindig volt. Magam is közvetíthettem, igaz csak összefoglalóban, pl. Gádorfalvi Áron szereplését. Biztos vagyok abban, hogy az amerikai olimpián a sportág komoly reflektorfényt kap, hiszen az olimpiai programban első alkalommal 1984-ben szerepelt ez a látványos sportág, tehát a nyugati parton otthon lesz a szörf. Eközben itthon a sportágnak meglepően nagy tömegsport lába is van, miközben az elnökség a lemondó Szalay Balázs vezetésével nagyon sokat dolgozott az elmúlt években a sportág fejlesztéséért. Mindez több ponton is látszik: kiváló szakemberek, évről-évre 30-40 százalékkal növekvő utánpótlás, jelentősen bővülő eszközpark és stabil háttér jellemzi a hazai szörf sportágat. Azon fogunk dolgozni, hogy ez így is maradjon és szeretném, ha láthatóbb lenne a sportág, hogy a támogatók is jobban felfedezhessék a következő években. És természetesen, most már még izgatottabban várom a június 1-jén rajtoló Szörf Masters Világbajnokságot Balatonaligán, mint egy héttel ezelőtt.”


