Háromnapos versennyel várta a szörfösöket a Spari Kupa, amelyen változatos szélviszonyok között állhattak rajthoz a különböző osztályok versenyzői. A péntektől vasárnapig tartó megmérettetésen a Techno, Raceboard, Windsurfer és Foil osztályok képviselői is vízre szálltak.

A pénteki versenynap délben a Techno, Raceboard és Windsurfer osztályok futamaival vette kezdetét. A nap elején erős szél fogadta a mezőnyt, amely a verseny előrehaladtával fokozatosan gyengült és egyre változékonyabbá vált. Ennek ellenére mindhárom osztályban három futamot sikerült megrendezni. A versenyzők ezt követően rövid pihenőt tarthattak a parton, majd a Foil osztályok következtek, amelyek futamaira ismét megerősödött a szél.

A Foil mezőnyben a felnőttek és az U19-es korosztály négy, míg az U17-es versenyzők két pályafutamot teljesítettek.

A szombati nap már jóval gyengébb széllel indult. A Techno, Raceboard és Windsurfer osztályok végül egyszer vízre tudtak szállni, és keleti szélben egy érvényes futamot sikerült lebonyolítani.

A szombati program a parton folytatódott, ahol a versenyzőket pasta party várta, lehetőséget biztosítva a közös pihenésre és feltöltődésre.

Vasárnap már reggel 9 órakor rajtolt az első Techno, Raceboard és Windsurfer futam. A keleti szél folyamatosan erősödött, így a versenyzők számára kedvezőbb körülmények között folytatódhatott a küzdelem. A negyedik futamra azonban ismét gyengülni kezdett a szél. A Foil osztályok ezen a napon sem tudtak versenyezni.

A Spari Kupa nemcsak a versenyzésről, hanem a fiatal sportolók szemléletformálásáról is szólt. Vasárnap az utánpótláskorú versenyzők a Magyar Antidopping Csoport által készített antidopping-videót tekinthették meg. A vetítést követően közösen beszélgettek a témáról, a tiltott szerek használatának veszélyeiről, valamint a tiszta sport és a felelős sportolói magatartás fontosságáról.

A verseny végén a hagyományos vándordíj is gazdára talált: a díjat Körtvélyesi Bálint vehette át, mint a Spari Kupa legfiatalabb versenyzője.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

A részletes eredmények az alábbi linken érhetőek el.