Most aztán bátran megereszthették a szörföt és versenyezhettek egymással az indulók, ugyanis kicsit más arcát mutatta a Balaton a Suzuki Techno293 Szörf Világbajnokság harmadik napján. Látványosan felerősödött a szél és vele a hullámzás, így a nap végére minden kategóriában kezd körvonalazódni az az élboly, amelyből majd a végső érmesek kikerülhetnek.
A férfiak legfelső kategóriájában, a Techno Plusban a japán szörfösöktől átvették a vezetést a görögök versenyzők, Minas Koutelas és Aris Panagopoulos között kilenc futam után mindössze négy pont a különbség, a legjobb magyar a mezőnyben továbbra is Gerlits Kristóf, aki a nyolcadik helyen áll.
"Szerdán jó erős volt a szél, ami idővel kicsit biztonságra váltott, mint az előző versenynapokon is. Nagyon élveztem, de tény, a harmadik versenynap volt a legnehezebb - fogalmazott Aris Panagopoulos, aki délután már nem ment ki a pályára. - Sokáig én álltam az első helyen, jelenleg második vagyok, de még van három nap hátra. Jók az ellenfelek, a honfitársammal, Minas Koutelasszal küzdöttünk az első helyért, jó barátok vagyunk, igaz, nem egy klubban szörfözünk. Ez az egyik legjobban szervezett verseny, amire csak emlékszem, nem töltünk annyi órát a vízen, így nem fáradunk el annyira, és elég energiánk marad másnapra is. A szél itt nagyon biztonságos a tengerhez képest, az édesvíz miatt gyorsabb a deszka, de ezt leszámítva nincs akkora különbség, nagyon jó ez a verseny."
Az olasz Guillermo Duranti és Kristian Porcu az U17-es fiúk mezőnyében küzdenek, szerintük a szerdai verseny nem volt igazán jó nekik, a pálya ilyen erős szélben kicsit hosszúnak tűnt, ami alaposan megnehezítette a dolgukat, főleg a bójáknál, mert sokkal gyorsabban kellett vitorlázniuk, mint eddig. A sebesség megnövekedése miatt az egyes kategóriák között is voltak kisebb kommunikációs problémák, így ezt a napot nehezebb volt teljesíteni.
Napok óta az egyik legkiegyensúlyozottabb magyar versenyző Gádorfalvi Dalma volt az U15-ös lányok között, aki a magyar szörflegenda, az Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes, hatszoros olimpikon Gádorfalvi Áron lánya, az édesapa edzőként természetesen itt van vele Balatonföldváron is.
"Nagyon tetszik, hogy egy ekkora versenyt Magyarországon rendeznek, ami azért különleges, mert eddig külföldre jártunk hasonló versenyekre. A szerdai nap a nagy szél miatt nekem kicsit nehezebb volt, kis szélben jobban vitorlázok, mert könnyebb vagyok. Ez a világbajnokág a második ilyen nagy versenyem az Európa-bajnokság után, azon nem teljesítettem olyan jól, ezért nagyon boldog vagyok, hogy most elöl vagyok a versenyben - mondta Gádorfalvi Dalma. - Korábban azt a célt tűztem ki, hogy benne legyek az A-keretben és a mezőny első részében végezzek, úgy néz ki, van esély, hogy mindkettő sikerüljön. A harmadik nap végén az ötödik helyen állok, de a célom nem változott, apuval megbeszéltük, hogy az első tízben legyek benne, ami egyelőre megvan. Amúgy is sokat beszélgetünk, mindig mondja, miben kell változtatnom, miben tudok fejlődni, haa a második vagyok egy futamban, abból is lehet tanulni, és ha rosszul teljesítek, abból is."
A második nap elmaradt futamokat a harmadik versenynapon bepótolták, így kilenc futamon van túl mindenki. A mezőny legeredményesebb tagja kérdés nélkül a görög Danai Anagnostou, aki az U17-es lányok között az eddig kilenc futamból hetet megnyert, egyszer harmadik, egyszer pedig ötödik lett, és óriási előnnyel vezeti a kategóriáját.
EREDMÉNYEK A 3. NAP UTÁN:
TECHNO PLUS, FÉRFIAK:
- Minas Koutelas (görög) 30
- Aris Panagopoulos (görög) 34
- Yugo Saito (japán) 39
...8. Gerlits Kristóf (magyar) 64
TECHNO PLUS, NŐK:
- Teres Medde (olasz) 20
- Nefeli Anagnostou (görög) 25
- Kristyna Chalupniokva (cseh) 39
...9. Bósza Bori (magyar) 70
U17, FIÚK:
- Panagiotis Ioannou (görög) 13
- Agapitos Michalis Stamatoulakis (görög) 19
- Pavlos Kallitsis Alagkiozian (görög) 21
- Jancsó Kristóf (magyar) 40
U17, LÁNYOK:
- Danai Anagnostou (görög) 10
- Martina Bárbara Tor (spanyol) 31
- Defne Egrilmez (török) 32
...15. Sári Viktória (magyar) 117
U15, FIÚK:
- Evangelos Kyriazakos (görög) 25
- Georgios Kanellopoulos (görög) 42
- Spiros Monastiriotis (görög) 50
...29. Kossa Sándor (magyar) 221
U15, LÁNYOK:
- Olivia Sánchez Moral (spanyol) 13
- Lindia Miel Pousa Dios (spanyol) 18
- Mia Berazategui (spanyol) 33
...5. Gádorfalvi Dalma (magyar) 49
U13:
- Joshua Castro Jurek (spanyol) 24
- Joan Servera (spanyol) 36
- Biel Martorell Blasco (spanyol) 43
...5. Körtvélyesi Antal (magyar) 56
Fotók: Szabó-Jilek Ádám
Az esemény hivatalos honlapja: https://worlds2024.techno293.org/