Július 10-14. között került megrendezésre az ifjúsági VB, ahol iQFoil U19-és kategóriában Árendás Luca és Kossovics Máté képviselték Magyarországot.
A versenyen minden nemzetből egy-egy versenyző állhatott rajthoz.
Az első versenynapon 4 szlalom futamot sikerült lebonyolítani, ahol gyenge szél és erős áramlás jellemezte az időjárást.
A második és harmadik napon nem tudtak futamot rendezni a gyenge szél miatt, ugyanakkor órákon át halasztottak a vízen, így a versenyzők minden nap kellően kifáradtak.
A negyedik versenynapra kedvező előrejelzés volt, így tudtuk, hogy hosszú napra kell készülni.
Végül 5 szlalom futamot és egy pályaversenyt rendeztek, közel 7 óra vízen töltött idő alatt.
Az utolsó versenynapon egy fiú szlalom futamot tudtak rendezni.
A hölgyeknél kimagaslóan teljesített az izraeli Tamar Steinberg, aki nem tudott hibázni és minden futamot megnyert a versenyen, míg a fiúknál a brit Charlie Dixon dominált 11 futamból 9 futamgyőzelemmel. Először láthattunk futamon foil tack-et versenyzőtől, amit a brit versenyző a héten folyamán többször megmutatott.
Árendás Luca 26. helyen végzett, élete első nemzetközi iQFoil versenyén szépen helytállt, az első napi nehézségek után 5 szlalom futamon is szépen teljesített.
Kossovics Máté már rutinosabb iQFoil versenyző, mivel tavaly felnőtt és ifjúsági versenyeken is rajthoz állt. 23. helyen zárta a versenyt, a legjobb futama 6. helyezés volt a 6. szlalom futamban.
2023 augusztusában ezen a helyen rendezik meg a felnőtt kvalifikációs Világbajnokságot a 2024-es párizsi Olimpiára minden olimpiai osztálynak.
 
Fotók: Sailing Energy