Challenge Flex, Diamond Head, Shredder és Screamer. Valószínűleg kevés olyan szörfös van Magyarországon, akik ezen típusokat nem ismerik, akik nem lapozgatták a szocializmus utolsó éveiben a német Surf és Surfen magazinokat - akkoriban kemény 6 DM-ért lehetett megvásárolni a határon túl- s ne vágytak volna egy Robby Naish által is használt Mistral deszkára.

 

 A márka azonban az azóta saját márkát alapított Naish és más versenyzők miatt 2015 környékén úgy döntött, hogy feladja a windsurf piaci részesedését és visszavonul a termékek fejlesztésétől, gyártásától. A történet hátterében az is meghúzódik, hogy a fejlesztésekért is felelős Anders Bringdal szintén elpártolt a piros ponttal fémjelzett márkától.

2018-ban azonban a Mistral részéről nem várt csoda történt, Quickslide névvel fémjelzett freeride sorozattal és a tőle megszokott új, több méretben elérhető komplett vitorlázattal lepte meg a szörfözés szerelmeseit. Eltökélt szándékuk, hogy a teljes tortából, újra komoly szeletet kívánnak magukénak tekinteni. A 100, 110, 120 és 130 literes Quickslide freeride deszkák mellett a saját márkás rigg Zonda névre hallgat, a húzóerőt pedig 5,4m2, 6,5m2 vagy 7,5m2 vitorla biztosítja. A korábban már megszokott módon a vitorlázat része nem csupán a monofilm vitorla, árbóc és boom, hanem hosszabbító, gyök, felhúzókötél és egy mindent magába foglaló vitorlazsák jár a szetthez. Nincs más hátra, csak felpakolni, vagy épp bepakolni egy megfelelő méretű kombi autóba és szél esetén máris élvezhetjük a korai siklások örömeit, vagy épp egy könnyen végigsiklott powerhalse-t vagy duck jibe-ot.

 

Ennek kapcsán a Mistral és Robby Naish fan Dande Anett & Krisztián úgy döntött, hogy 2019-ben az Európa szerte éledező márka hollandiai központjával felveszik a kapcsolatot és a közös megállapodásnak köszönhetően ez év késő őszétől - jó hír a szörfösök számára –budapesti bemutatóteremmela 18. kerület Tövishát utca 11. szám alatt elérhetővé teszik a teljes palettát hazánkban is. Szörfök, SUP-ok, evezők, Mistral ruházati termékek teszik teljessé a márka kedvelőinek mindennapjait. Weboldaluk és termékpalettájuk a www.mistralhungary.hucímen elérhető. A Mistral viszont a szörfös piacon kihagyott pár év alatt komoly erőfeszítéseket tett a SUP, WINDSUP területeken egyaránt. 2020-as palettájukon az un. TwinAir technológiávalfejlesztett SUP, felfújható szörf, valamint a Mistral Competiton deszka új köntösbe bújtatott retro verziója is megtalálható. 2020 kora nyártól nyílt hétvége keretében tesztelhetőek is lesznek a Velencei tavon és Balatonon egyaránt.

A döntés azonban nem állt meg a Mistral termékeknél. Jót jóval érdemes párosítani, így külön megállapodás keretében az olasz bázisú, a PWA és egyéb nemzetközi és nemzeti versenyeken egyre nagyobb sikereket elérő Challenger Sails márkát(vitorlát, árbócot, boomot) kínálják a freeride deszkák mellé. A Challenger Bad2, Aero, Fluido T3, H2O Liquido, valamint a Konda, 4G, 4PRO tökéletes választás lehet a hazai slalom, freeride és wave szerelmesek számára.

         

Talán igaz az a feltevés, hogy nem volt, vagy kevés olyan szörfös van ma Magyarországon, akinek nem volt valamilyen Mistral márkájú terméke, legyen az deszka, boom, neoprén vagy ruházati termék, melyeket féltve őrzött módon ma is a garázs mélyén pihentetik. Most mindezt beszámítási akció keretében új termékre cserélheted be.

Részletekért, ajánlatokért, akciókért látogass el a www.mistralhungary.huoldalra, vagy a www.facebook.com/mistralhungaryFB oldalra. Várják a szörf, a Mistral szerelmeseit sok szeretettel. Érkezésed előtt feltétlenül hívd a +36 20 444 9059 számot..

Jó szelet kíván mindenkinek a mistralhungary.hu a Mistral és Challenger Sails termékek hivatalos magyarországi forgalmazója.

 

Dande Anett & Krisztián