LYC-MSZA Kupa (SuperCup)

Eredmények
2017. LYC-MSZA Supercup (8 kép)

Beszámoló

A 90-es évek óta nem látott mezőny szörfversenyen.
 
A Magyar Szörf Akadémia és a Magyar Szörf Szövetség rendezésében június 10 és 11 között került megrendezésre az immár tradicionális versenynek számító "Szuper Kupa" Balatonfűzfőn. A verseny nemcsak magyar bajnoki forduló volt, hanem része a Közép-Európai kupasorozatnak, mely a szlovák, cseh, német és magyar szövetségek együttműködésével indult három évvel ezelőtt.
 
Kizárólag az idősebb korosztály emlékszik még azokra az időkre amikor a versenyterület egészén csillogtak a vitorlák. A klasszikus 80-as, 90-es évek versenyeinek képe jelent meg újra a Balaton vízén, amikor is több, mint 70 versenyző állt fel a rajtvonalra a hétvégén. Ami a szervezőket és természetesen a szövetséget külön örömmel tölti el, hogy a fiatalok, akik a BIC Techno osztályban versenyeztek, kiemelkedően nagy számban vettek részt a viadalon.
 
Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a szeptember 4 és 9 között megrendezésre kerülő Szörf Európa Bajnokság mellett sem. Az év első nemzetközi megmérettetése kiváló felmérőnek bizonyult nemcsak a szervezők, hanem a versenyzők részéről is. Gádorfalvi Áron hatszoros olimpikonunk magabiztosan nyerte az osztályát, jelezve a vetélytársaknak, hogy az ősszel komoly esélyesnek számít az Európa Bajnokságon.
Időpont2017. 06. 10. - 11.
KategóriákRaceboard, Techno 293, Formula
HelyszínBalatonfűzfő - Laguna Yacht Club
Weblapwww.msza.org
VersenyutasításLetöltés (PDF)
EredményekLetöltés (XLS)