A magyar csapat az eddigi legnagyobb létszámmal képviselte magát nemzetközi versenyen. 2020-ban minden rangos esemény elmaradt a világjárvány miatt, így 2019 óta ez volt az első erőpróbája a nemzetközi mezőnynek. A versenyzők alig várták, hogy nagyobb mezőnyben mérettessék meg magukat. Sok versenyzőnek ez volt élete első nemzetközi versenye, nekik külön elismerés, hogy derekasan végigküzdötték az elmúlt hetet.
Az EB-t Tallinban rendezték meg, ahol 15 futamot sikerült lebonyolítani a rendezőségnek különböző szélviszonyok között. A verseny második napján erős eső miatt el kellett halasztani a futamokat.
A verseny során több versenyző is rendkívül szép eredményeket teljesített, amiből a legkiemelkedőbb Jancsó Kristóf U15 (2008) futamgyőzelme volt. A legeredményesebb magyar versenyző Morvai Anna az előkelő 5. helyével, de meg kell említeni Kossovics Mátét is, aki a 10. helyen végzett, de százalékos arányban a legjobb magyar versenyző lett.
Ki kell emelni azt a négy versenyzőt, akik TOP 3-as futamokat teljesítettek, Jancsó Kristóf (1., 2.). Simon Hanna és Gerlits Kristóf (2.), Kossovics Máté (3.).
A Techno Plus (U19) versenyzőknek az EB egyben egy magyar válogató is volt, hogy ki utazhat a decemberi World Sailing ifi VB-re. A verseny alapján Morvai Anna és bátyja, Morvai Bálint utazhatnak Ománba!
Eredmények:
U15 fiúk:
21. Jancsó Kristóf
28. Gerlits Kristóf
36. Mihálkó Máté
39. Lehoczki Vince
U15 lányok
14. Simon Hanna
23. Bósza Bori
32. Csicsmann Kata
U17 fiúk
10. Kossovics Máté
26. Szabó Marcell
U17 lányok
20. Ralovich Milla
Techno Plus fiúk
11. Morvai Bálint
28.Czirják Dániel
29. Fodor Ákos
Techno Plus lányok
5. Morvai Anna
17. Árendás Luca
Gratulálunk minden résztvevőnek és az edzőknek, akik nem fagytak meg a motorcsónakban, Koszti Gábor És Körte Miki.
Részletes eredmények itt.
További fotók itt.
Az őszi szünetben visszatér a Bic Techno osztály a Garda-tóhoz, ahol október végén a Világbajnokságon fog versenyezni a magyar csapat.