A Garda-tavi edzőtáborból érkeznek az ifjúsági, junior és felnőtt válogatott tagjai a Spíler TV Magyar Szörf Bajnokság idei harmadik fordulójára, amelyet ezúttal különleges (vagyis inkább már hagyományosnak tekinthető) helyszínen, Balatonfűzfőn tartanak meg a Beach Fesztivál keretében.

 

 

Vagyis nappal késhegyre menő csaták a vízen, este koncertek és buli a parton.

„A Garda-tavi egyhetes edzőtábor jól sikerült a magyar versenyzőknek, akik így topformában várják a hétvégi fordulót – nyilatkozta Utassy Loránd szövetségi kapitány, aki egészségügyi okok miatt sajnos nem tudta elkísérni a csapatot Olaszországba. – Az olimpiai osztályokból egyik korosztályban sem hiányzik majd senki, egyedül női olimpikonunk, Cholnoky Sára maradt a Gardán, mert ő a nemzetközi programhoz igazítva olimpiai felkészülését a női válogatottak közös edzésén vesz részt.”

Ez azért is kulcsfontosságú egyébként, mert a Garda-tavon rendezik meg az olimpiai kvalifikációs világbajnokságot, amelyen már kvótákat osztanak Tokióra.

De térjünk vissza egy kicsit az országos bajnokságra: péntek délutántól vasárnapig zajlanak a futamok Fűzfőn, ahová külföldi szörfösöket is várnak – úgy tűnik, a környező országok versenyzőinek kedvét is meghozta az öt kiemelt kategóriában kiosztott pénzdíj a Fa jóvoltából, no meg a jó szervezés.

Ami az időjárást illeti, péntekre esőt mondanak (ezt nem szeretik annyira a szörfösök), a szelet viszont annál inkább, és szombat-vasárnapra kis, illetve közepes szelet jósolnak, amiben valószínűleg az idén újdonságnak számító kis szeles freestyle versenyeket is meg tudják rendezni.  Ennek a kategóriának az összetett győztese a Vento Windsurfbolt felajánlásából egy komplett Gun vitorlaszettel gazdagodik.