Domasa Super Cup 2018

Domasa Super Cup 2018

Magyar sikerek Szlovákiában

Rekordlétszámban képviseltette magát a Magyar Szörf Szövetség csapata a május 5-6. között megrendezett Közép-Európai Szuper Kupa sorozat első, szlovákiai állomásán Domasán. E mezőnyben jelen volt Sánta Bence a tavalyi balatonfüredi Európa Bajnokság ezüstérmese és Cholnoky Sára a női mezőny bronzérmese. Bencének ezúttal is az ezüstérem jutott, míg Sára ezúttal a férfiaknál lett értékelve, mivel egyedüli hölgyként indult a komoly 20-27 csomós szélben megrendezett versenyen.

A nehéz körülmények szinte meg sem kottyantak a fiataloknak. Morai Bálint hozta el a Bic Techno U17-es korosztály aranyérmét, míg csapattársa Pálinkás Tamás szinte fej-fej mellett szörfözve egyetlen pont hátránnyal maradt csupán le a dobogó legfelső fokáról. Külön kiemelnénk még Morvai Annát és Koppa Sárát akik szintén remekül teljesítettek a versenyen.

Galéria

Az idei Szuper Kupa sorozat három fordulóból áll. A következő esemény Balatonfűzfőn a Lagúna Yacht klubban kerül megrendezésre június 8-10 között, míg a záróesemény szeptember 8-9 között lesz a csehországi Novy Mlynyben. Minden érdeklődőt szeretettel várunk Balatonfűzfőn!