Hiszek benned sport program

Hiszek benned sport program

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága meghirdette a HISZEK Benned Sport Program II. alprogram II. ütemét.

 A Program céljaként az egészséges életmódra nevelést, a versenysportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségeket a társadalmi felzárkóztatás terén, valamint a szabadidősportot végző társadalmi rétegek szélesítésének jelentőségét az ország népegészségügyi mutatóinak fejlődése érdekében jelölte meg. 

A Programon keresztül az ország bármely területén működő kis-és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának növelését kívánja támogatni az Államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (továbbiakban: SOSZ) közreműködésével. Olyan projektek nevezését várja a SOSZ, melyek a tehetség-kiválasztáshoz, tehetség-gondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálnák, például: sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása.

A Program II. üteme kifejezetten a kis és közepes sportszervezetek, azok közül is a TAO és KSF (Kiemelt Sportágfejlesztési) támogatásban nem részesülő sportszervezetek és sportágak támogatását célozza meg.

Az alprogram ebben az ütemben 150 000 000 Ft forrást biztosít a jelentkező sportszervezeteknek, valamint a Program támogatási időszaka: 2017. május 16. - 2018. március 15.

A Programra jelentkezés határideje 2017. november 30-án lezárul, addig szeretnénk, hogy minél előbb minden érintett sportszervezethez eljusson a jelentkezés lehetősége.

A Programkiírás részleteiről a http://sosz.hu/hiszek-benned/ weboldalon találhatnak bővebb információkat. 

Hírek

Karácsony 2017

2017.12.21

Díjátadó képek 2017

2017.12.05

Magyar Bajnoki forduló rendezés 2018

2017.11.27

Bajnokság Eredmények 2017

2017.11.27

Elnökségi ülés 11.22

2017.11.20

Magyar Szörf Bajnokság Díjkiosztó 2017

2017.11.17

Hiszek benned sport program

2017.11.08

Techno 293 Junior VB beszámoló SALOU

2017.11.07

Sportlétesítmény menedzsment posztgraduális képzés indul

2017.10.30

Sebességi Magyar Bajnoki forduló 10.28

2017.10.24

Elnökségi ülés 10.13

2017.10.13

S&S Szlalom bajnoki forduló

2017.10.10

Magyar Szlalom Bajnoki forduló és S&S Amatőr Szlalom Kupa a hétvégén!!!

2017.10.06

Raceboard Európa Bajnokság összefoglaló

2017.09.11

Interjúk az Európa Bajnokság előtt

2017.09.01

EB-re KÉSZül a Magyar Szörf Válogatott

2017.08.31

XXXV. Szent István Kupa beszámoló

2017.08.22

Magyar Wave Bajnokság - Prasonisi (GRE)

2017.08.21

Szlalom Magyar Bajnokság 1. forduló

2017.08.16

WSC U13 Bajnokság 2017

2017.07.25

2017. Raceboard EB promó videó

2017.07.24

Techno Plus Világbajnokság: Geiger Richárd 14.

2017.07.21

Őszi OKJ-s tanfolyamok

2017.07.18

ISUZU D-MAX Beach Fesztivál 2017

2017.06.29

Sajtótájékoztató az EB-ről

2017.06.14

Szörfsuli program

2017.06.14

Raceboard Európa Bajnokság sajtótájékoztató - MTI

2017.06.14

LYC-MSZA Supercup - eredmények

2017.06.12

RipCurl Kupa - Eredmények

2017.06.08

Lezárva - Online nevezés - Rip Curl kupa

2017.05.30

Versenykiírás a Rip Curl Kupához és a Cseh Bajnoksághoz (amely része a Formula Magyar Bajnokságnak)

2017.05.24

Elnökségi jegyzőkönyv

2017.05.09

Speed elmarad

2017.04.28

Elnökségi ülés

2017.04.28

Torbole 2017

2017.04.18

Vitorla pályázati eredmény

2017.04.18

Edzőtábor pályázat eredménye

2017.04.18

Pályázati felhívások

2017.04.10

2017-es Szlalom Bajnokság tervezett időpontjai

2017.04.06

sportorvosi engedély

2017.04.03

Alakuló elnökségi ülés

2017.03.31

Versenyengedély

2017.03.20

Motorcsónak használati pályázat eredmény

2017.03.16

Lerövidült a szörfedzői jelentkezés

2017.03.13

Pályázati felhívás egyesületeknek U13-as versenyzésre alkalmas tanuló gyermek vitorlákra

2017.03.10

Pályázati felhívás egyesületeknek edzőtáborok támogatására

2017.03.10

Szörfedző kerestetik

2017.03.09

2017. Versenynaptár

2017.02.24

Boat Show 2017.

2017.02.23

2017. Versenyengedély kérő lap

2017.02.17

Közgyűlés - Új elnökség

2017.02.16

Szörf EB a Sport Reggeliben!

2017.02.08

szabályismertetés március 4.

2017.02.07

Díjátadó videó

2017.01.25

Mussanah Race Week - Omán

2017.01.21

Közgyűlés - 2017.02.15. - 10:00

2017.01.19

Közgyűlés 2017

2017.01.05

Motorcsónak használati pályázat

2017.01.04